Bajczik Péter
2014-05-28 11:01

Bajczik Péter vagyok. 1998. július 2-án születtem Tatabányán. Jelenleg Tatán élek a családommal. Egy ipari hűtőberendezésekkel foglalkozó cégnél dolgozom.

12 éves voltam, mikor találkoztam Pikács Péter barátommal, akinek volt egy mountain bike-ja és ugratója a kertjében. Nagyon megtetszett ez a sport. Elkezdtem nézni Danny MacAskill videóit és én is szerettem volna egy MTB-t, ugyan csak BMX-re volt pénzem, amit utólag nem bánok. Így kezdtem el ezt a sportot űzni és vettem meg első bicómat 2011. február 19-én, ami egy Mongoose Mischief volt. Hamar az életem részévé vált. Szinte minden nap kint voltam, gyakoroltam. Egy percig sem bántam meg, hogy elkezdtem bicózni.

Mint minden sportban, itt is elég nagy a sérülés kockázata. 2015-ig csak kisebb baleseteim voltak, de utána jött egy elég súlyos, ami életem végéig el fog kísérni. A téli szezonban nem bicikliztem túl sokat. Utána a jóidőt kihasználva elmentünk Surányba, ahol egy tripla kormánypörgetésből elestem és elszakadt a keresztszalagom. Nyáron megműtöttek, de nem vártam ki a rehabilitációt és idő előtt kezdtem el újra sportolni. Meg is lett az eredménye: ismét elszakadt a műtött szalagom. Tavasszal újabb műtéten estem át. Akkor már tanultam a hibámból és vártam a bicózással. Másfél évet hagytam ki. Életem legrosszabb időszaka volt. Újult erővel nekivágtam a BMX-ezésnek és a mai napig töretlenül űzöm. Ami motiválni tud azok a barátaim és a sport iránt érzett szenvedély. Amire a legbüszkébb vagyok az a Chill and rideon elért eredményem, mert elsőként jutottam a döntőbe és az ötödik helyet sikerült megszereznem. Jövőre nézve a terveim: minél többet BMX-ezni, minél több versenyre eljutni és jó helyezéseket elérni. A bicózáson kívül dolgozok és a barátnőmmel töltöm az időmet. Ami az elérhetőségeimet illeti a Facebookon és Instagrammon megtaláltok. Köszönöm a támogatást a szüleimnek és a Velvartnak. A többi BMX-esnek azt üzenném, hogy mindig melegítsetek be és hordjatok védőfelszerelést!

 

A 2018-as szettem:

 

Váz: Tall order 187

Villa: Odyssey r25

Kormány: Tall order ramp

Markolat: Odi logneck

Stucni: Haro lineage

Felnik: Odyssey aerospace

Külsőgumik: Maxxis grifter

Hajtókar: Premium

Pedál: Cult

Lánc: Cult 510

Ülés: Federal

Hátsóagy: Cult

 










Vissza a cikk listához


DemolitionVolumeTall orderSTLNbikesStrangerRantLotek KHE BikesOdi Flybikes PrimoGryphusVans The Shadow ConspiracyUnited Subrosa Cult AnimalS&MOdysseyMerrittTroy Lee DesignsEastern BikesSaltFederalKinkclatFictionBone DethWTPHaro