FlyBikes komplettek nagytesztje
2012-03-01 23:22

A márciusi első kerékpártesztünk egy kicsit nagyobb hangvételű lesz, mint a már megszokott. Úgy gondoltuk, hogy a FlyBikes komplettjei mindenképpen megérnek egy tesztet, de elég sok a hasonlóság a három modell között, ezért úgy döntöttünk, hogy együtt mutatjuk be mindhármat.



Mondhatjuk, hogy ez a kollekció az első amivel a FlyBikes belevágott a komplett bmxek világába. Ez többé-kevésbé igaz is, mert 4-5 évvel ezelőtt volt egy rendkívül kis darabszámú széria, amiből két darab hazánkban is értékesítésre került. Valójában azok a bringák inkább csak kísérletezések voltak a Fly részéről, később nem is esett szó arról, hogy komolyabban vennék a dolgot. Egészen mostanáig.

2012-re úgy gondolták a spanyolok, hogy belevágnak, de most komolyabban, átgondoltabban. Alapvetően a Fly alkatrészeit tekintve a csúcskategóriába esik, minőség és ár alapján egyaránt. Nem akarták leadni a szintet a kompletteknél sem, de természetesen annak nem lett volna értelme, ha összehoznak néhány 300.000 Ft körüli gépet. Nem is ez a helyzet, szerencsére.



Próbálták megtalálni az egyensúlyt az eladható ár és a minőség között. Véleményünk szerint sikerült nekik. Három típus alkotja a kollekciót, egyenként kétféle színvariációban, pontosabban egy színes és egy fekete verzió van, mindhárom modell, a Proton, a Neutron és az Electron-ból egyaránt.

A névválasztás elég ötletes mivel az egységnyi atom három építőeleméről nevezték el őket, ezzel is hangsúlyozva, hogy három alapvető, és alapvetően eltérő, gépről van szó.



Szokatlan módon az összes bringa a palettán teljesen azonos árban van. Mindegyik 139.990 Ft-ot kóstál és higgyétek el, az utolsó forintig megéri az árát, majd meglátjátok.
Az ár egyezésnek megvan a nyomós oka, ez pedig az, hogy mindhárom gép teljesen azonos felszereltséggel rendelkezik, egy alapvető különbség van köztük, az pedig a geometria.



Electron
Az Electron a legkisebb modell a trióból. 19.6"-os felsőcsőhosszal, 12.8"-os láncvillahosszal és 7.5"-os átlépőmagassággal rendelkezik. Ehhez még párosul a 25 mm-es előfutású villa és máris kész egy szuperérzékeny bmx. Nem titkoltan ez a gép elsősorban a kisebb termetű, vagy fiatalabb ridereket célozza meg, akiknek a kisebb termete miatt még a "nagyobb" gépek nehezebben kezelhetőbbek.



De azoknak is tökéletes választás lehet, akik már benne vannak a dologban és egy elképesztően érzékeny, és technikás bmx-re vágynak. A 8" magas és 27" széles kormány is tökéletesen illik a képbe. az egészet pedig matt narancs színnel borították le, hogy semmiképpen se kalandozzon el másfelé az ember tekintete.
Ebből is látszik, hogy a Fly-os srácok elég jó munkát végeztek, mert globálisan gondolkoznak a kerékpár kialakítását illetően. A váz három fő méretadatát precízen összhangba hozták és odafigyeltek, hogy a hozzá legmegfelelőbb kormány és villa kerüljön bele.



Neutron

A Neutron a középső a sorban és nem titkoltan a nagy sikerű Tierra család megoldásain és méretein alapszik. 20.6"-os felsőcsőhossz, 13.20"-os láncvillahossz és 7.8"-os átlépőmagasság. 27 mm-es előfutású villával. 8.25" magas és 29" széles kormánnyal szerelik.



Gyakorlatilag mintha egy Tierra bmxet raktak volna össze, legalábbis ami az érzést illeti. Tökéletesen megegyeznek a méretek. Ráadásnak pedig a matt mustár szín is tipikusan Fly-os hangulatot ad neki.

A célközönség adott. Ha normál testalkattal rendelkezel (nem egy gyerekével) és minden álmod egy technikás gép, akkor már meg is találtad a legtökéletesebb választás, főleg, ha a "Tierra-érzést" keresed!



Proton

A Proton a nagy tesó a sorban, ami egy klasszikusabb, univerzálisabb felhasználhatóságú komplettet takar. A Montana és a Lago családok összegyúrásából született meg a proton végső formája és méretei.

21"-os felsőcsőhosszal, 13.60"-os láncvillahosszal és 8.5"-os átlépőmagassággal rendelkezik. 32mm-es előfutású villával, 8.5" magas és 29.5" széles kormánnyal van felszerelkezve.

Ezekkel a paraméterekkel megteremtették a minden körülmények között kényelmesen használható, igazi mindenes bmx-et. Utca, park, vagy éppen ugratók? Teljesen mindegy, mindenhol kiválóan meg fogja állni a helyét. A Montana-nál már ismert türkisz színnel tették egyedivé.



Ezek teszik egyedi karakterré mindhárom modellt, de van sok közös vonásuk is, ez pedig a már említett alkatrész felszereltség.

Az eredeti Ruben alkatrészcsalódból is vannak itt képviselők, méghozzá rendesen. A Ruben markolat és Graphite műanyag pedál mellett a Ruben külsők legújabb verziója a Rampera ékeskedik minden gépen, méghozzá szép ballonos kivitelben. Elől 2.35", hátul pedig 2.15". Ez elég mindenhová!





További izgalom még itt a hamisítatlan Fly üléscsőbilincs és Tripod ülésrendszer, amit nemrég dobott piacra a Fly, de itt már szériatartozékként szerepel! A pivotal-hoz képest könnyebb, és ha lehet még egyszerűbben szerelhető és állítható.





A többi alkatrész egy szokatlan márkanevet visel, ez a Trébol. Ha nem hallottál még róla, akkor nem kell szégyellned magad, mert ez a Fly házi márkája és kimondottan ezekhez a bringákhoz lettek megtervezve az alkatrészek, amik eredeti Fly tervek és ötletek alapján, szerényebb kivitelű, de még így is magasan az átlag felett elhelyezkedő termékeket hoztak létre.



Ide tartozik a fékkar, a fék és a bowdenhúzóháromszög, a lánckerék, a stucni, a hajtókar és a kerekek. A lánckerék, a stucni, a fékkar és a fék nagyon nagymértékben hasonlít a FlyBikes felirattal rendelkező rokonára, de azokkal ellentétben ezek nem CNC esztergagépeken készültek, de más szembeötlő különbséget nem fedeztünk fel.



Ez elég jó ötlet volt a tervezők részéről, mert nyilván az eredeti Fly alaktrészek nagyon megdrágították volna a végső árat, de így hangulatra, látványra és funkcióra is azonos érzést adnak, de így nem szálltak el az árral sem.





A hajtókar is Fly-os hatást kelt, az egyedi D-alakú profiljával, ami a Fly saját fejlesztése, bizonyítottan merevebb és kevésbé horpad be, mint a hagyományos , ovál keresztmetszetű társai. Az eredetivel ellentétben itt nyolc bordás, 19 mm-es tengellyel találkozunk, amire az ár faragása céljából volt szükség, de még így is bőven megér ennyi áldozatot.



A kerekek is Fly-os vonásokkal rendelkeznek, ami leginkább a felniken ötlik szembe a hamisítatlan könnyítő furatok láttán. Ezt a Fly csinálta először szériában. Így az erőssége nem változik, viszont a súlya igen, ráadásul jó irányba, lefelé. Rozsdamentes fekete küllőkkel kapcsolódik a CNC-zett agyakhoz, amik nagyon szépek, akár külön is árulhatnák őket.



CNC-zett kónuszokkal, 9 fogas driverrel és természetesen ipari csapágyakkal teszik tökéletessé a kerekeket és az egész bringát!



További egyezés még a modellek között, hogy mindegyik 100% Crmo csövekből van, így az erősség miatt sem kell aggódni. A lecsavarozható rotorfül, a spanyol középrész és az integrált fejcsapágy szintén közös vonás, akárcsak az, hogy mindenhol ipri csapágyak dolgoznak! Ez is a tartósság malmára hajtja a vizet.
Ti is láthatjátok, hogy a FlyBikes egy elég alaposan átgondolt palettát hozott össze az idei évre.

Zsigereiben minőségi és egy igazán jól használható trió ez, aminek nehezen lehet ellenfele ebben az árszegmensben. Aki 139.990 Ft-ért keres komplett kerékpárt, legyen az kis termetű kezdő, vagy normál méretű haladó, technikás, vagy mindenes, itt most a tökéletes és kihagyhatatlan ajánlattal találja szemben magát!

Vissza a cikk listához


DemolitionVolumeTall orderSTLNbikesStrangerRantLotek KHE BikesOdi Flybikes PrimoGryphusVans The Shadow ConspiracyUnited Subrosa Cult AnimalS&MOdysseyMerrittTroy Lee DesignsEastern BikesSaltFederalKinkclatFictionBone DethWTPHaro